Chapter //0

     Hihetetlen milyen gyorsan terjed a járvány... Senki sem tudja mi ez  vagy, hogy hogyan lehetne megállítani, csak a remény maradt pár túlélőben, de az sem túl sok. Mindenki fél és kétségbeesett.    Én is az vagyok, de anyám megtanított arra, hogy a félelemmel semmire nem megyek. 

     Apám az elsők közt kapta el a vírust, mikor elért hozzánk is. Orvos volt és amikor betörtek a rendelőbe megharapták. A barátaim is áldozatul estek. Ezekben az időkben összeomoltam sokszor szerettem volna én is ott lenni ahol ők vannak. Egy jobb helyen ahol nincsenek hallottak, sem sikolyok.. Borzalmas volt. De ott volt nekem anya, aki köztudottan erős nő, így még mindig élünk. 

     Azt, hogy meddig húzzuk nem tudhatom, de anya arcát látva néha kezdem érezni, hogy valami nincs rendben. Fogytán vannak a készleteink és a kis ház körül is ahol élünk egyre több a halott. El kell mennünk innen, de ugyan hova? Kint biztos, hogy nem élnénk túl.. 

    Szerintem keresnünk kéne egy csapatot de anyu nem így gondolja, állítása szerint az emberek megváltoztak és csak a túl élés érdekli őket. Talán így van, de mi van ha nem? Ha egy olyan csoport talál ránk akik segítenek rajtunk? Bennem még él a remény, hogy találunk egyet, ahol akár otthon is érezhetjük magunkat.