- Honnan valósiak vagytok? -kérdezte az idős férfi, kis séta után. Ősz haja már igazán hosszú volt. Bicegett, látszott a lábán hogy valami baj történhetett vele. Határozott mozdulatokkal haladt előre és folyton hátra pillantot, megvagyunk-e. Mellette sétált az imént megismert kisfiú is. Barna haja a szemébe lógott és folyton mérges pillantásokat vetett ránk. Nem is értem, hogy lehet ennyi düh egy ember szemében szemében.. Maximum 13 éves és ilyen lenézőn néz ránk.. Remek, fogalmam sincs hova tarthatunk..
- Egy kisvárosból jöttünk. -válaszolt anyu és igen kimért volt. Nem akart semmi olyasmit mondani ami árthat nekünk és bajba sodorhat. Láttam, amint minden válasz előbb a fejében fogant meg, majd azután mondta ki. A válasz után ismét beállt a kínos csönd. Én anyut fürkésztem, és leakartam olvasni az arcáról mit gondolhat, de túl jól álcázta, ha félt vagy ideges volt, esetleg nyugodt.. Tudom, hogy ha nem kerülünk szorult helyzetbe, nem akar csatlakozni semmilyen csoporthoz sem. De hát szorult helyzetbe kerültünk.. Belefeledkezve a gondolataimba nem is figyeltem, hogy hova is megyünk ez alatt az igen rövid út alatt, mikor egyszer csak egy hatalmas építényt láttunk a fák mögül kilépve.
Hatalmas volt, nagyobb, mint amire számítottam. A kerítés is hatalmas volt és sok halott próbált átjutni rajta. Hirtelen iszonyúan megijedtem, hisz nem értettem, hogyan lehet eljutni a kerítésig, ha ennyi halott van körülötte? Egy ösvényszerűségnek kialakított úton mentük végig elég lassan, de halkan, majd így a kapuhoz érve, rögtön két ember ott is termett és kinyitották a kapukat, ami megnyitottaelőttünk az utat a biztonság felé. Fújtatva álltam meg a kapu előtt, ahová egyre több halott indult meg, friss étel reményében.. Ez egyenesen undorító. Végignéztem a hatalmas építményen, valamiféle börtön lehetett. Elképedve néztem, hogy hogy a francba tudták ezt elfoglalni?
- Hershel, Carl ezek meg kik? -jött elénk egy igen idegesnek tűnő férfi. Göndör tincsei vizesen hullottak az arcába, és mérges szemeibe. Őszintén megmondom nagyon unszimpatikus ember volt.
- Kint kószáltak, kevés cuccuk van. Még nem néztem át őket, de csak ketten vannak és az egyik még csak gyerek -kezdte Hershel vagy Karl. Még egyenlőre nem tudtuk meg ki, ki.
- Van fegyveretek?
- Igen, nálam egy puska -bólintott anyu, de esze ágában sem volt elengedni a fegyvert. Láttam rajta, így biztonságban érezte magát. Én is.
- Akkor kérlek rakd le a földre -utasította a férfi. Anyu nem mozdult. Láttam, hogy erősen mérlegel
- Tedd le.. -néztem rá könyörgőn, mert tudtam, hogy nem akarja., nem meri.. De ezzel az egy fegyverrel amúgy sem érünk semmit ellenük. Nem mindegy, ha kockáztatunk? Anyu rám hallgatva, ami kissé meglepett, vonakodva és lassan, de letette a fegyvert.
- Carol nézd át őket -utasította a mellette álló nőt, aki rögtön mellettünk termett. Itt ilyen hierarchia cucc van és ez a pasi a főnök vagy mi? Ez elég furcsa. Hisz mindenkinek voltak eddig jogai, most meg, ha össze kell tartani, az egomániás barmok átveszik néhány csoport ügyét és rögtön valakik? Kétlem, hogy ez jó így.. De ha tudnak szállást és ételt biztosítani egy kis ideig lehet jó lenne maradni.. Egy elég.. Khm.. Alapos átnézés után megállapították, hogy nincs nálunk több fegyver csak élelem és ruhák. Ekkor bevezettek egy helységbe. Igen ijesztő hely volt. A falak koszosan, mint minden más, bár nem is szímítottam ötcsillagos hotelre. Leültettek és szembeültek velünk, kb. 10-en. És meglepetésünkre, egy másik helységben több ember volt. Sokan lehettek. Idősek, fiatalok egyaránt.
- Lenne pár kérdésünk hozzátok. Mindkettőtökhöz. -nézett ránk a göndörhajú ember. Akinek még most sem tudtuk meg a nevét. De csak bólintottunk. - Rendben.. Hány kóborlót öltetek meg?
- Nem számoltam, de valószínűleg elég sokat, hisz túléltük - válaszolta anyu én pedig úgy voltam vele, ez jó válasz nekem nem is kell mondanom semmit, mikor mindannyian felém fordultak és a válaszom várták. Oké, kínos vagy sem, kimondom..
- Én.. Egyet sem.. - mondtam kínosan és vártam a reakciót. Senki nem nézett rám furcsán, vagy meglepetten. Teljesen természetesnek vették.
- Hány embert öltetek meg? - tette fel a második kérdést, ami nagyon megdöbbentett. Miért érdekli ez? És miért öltünk volna embert?
- Egyet sem - válaszolta anyu, mire bólintottak és ismét rám néztek. Ekkor anyu megszorította a kezem és aprót bólintott.
- Kettőt - mondtam alig hallhatóan és a földet pásztáztam, mire kissé meglepettnek tűntek.
- Miért? És kik voltak? - kérdezte én pedig kissé értetlenül felnéztem.
- Elnézést, de ehhez nincs közötök - mondtam még mindig nagyon halkan, mire összehúzta a szemét
- Erre a három kérdésre kell választadnotok. Ha öltél embert, tudnunk kell, miért. Mi indokod volt? Megérthetnétek, hogy ez fontos, hisz nem engedhetünk bárkit magunk közé..
- Megértjük, csak kissé nehéz, erről beszélnie - mondta anyu, majd rámnézett amolyan, nyugi, nem lesz baj nézéssel
- Rendben - bólintottam, majd mély levegőt vettem - Megöltem egy idegent és egy barátom. Az idegent halottnak hittem, a barátom pedig.. Megharapták és szenvedett, és megkért rá, én pedig nem akartam, de látni, hogy szenvedett és könyörgött.. - mély levegőt ettem és akaratom ellenéreegy könnycsepp gurult le az arcomon, amit rögtön le is töröltem. Talán kissé gyengének tűnhettem, de erről a dologról még senkinek sem beszéltem és most, hogy így ki kellett mondanom valakinek... Borzalmas volt.
- Sajnálom - nézett rám, mire halványan rámosolyogtam - Rendben, gyertek kaptok helyet, ahol megszállhattok. Még külön lesztek a többiektől, míg nem vagyunk biztosak abban, hogy megbízhatóak vagytok. Ez mindenki érdeke -indult el egy másik helyiségbe. Értem én, hogy biztonság meg minden, de ennyire nem kéne paranoiásnak lenni.. Egy 16 éves lány és az anyukája jött, könyörgöm, nem maga az ördög..
- Tessék, majd gyertek ki, ha úgy gondoljátok. -és ott hagyott. Ott hagyott minket egyedül, egy helyen amit nem ismerünk, ahol idegennek számítunk és ahol semmit nem tudunk a rendszerről. Majd menjünk ki.. De mégis mikor és minek? Na mindegy, egyelőre bementünk a szobába.
-Aludhatok én a felső ágyon? -kérdeztem anyut és felraktam a táskám. Anyu csak bólintott és gondterhelten leült az emeletes ágy alsó ágyára és a kezeit tördelte. Leültem mellé és csak néztünk ki a fejünkből.
- Menj Al, ismerkedj.. -mosolygott rám anyu, én pedig nem értettem, mit szeretne
- Mi? Ismerkedjek?
- Igen! Megbízható embereknek tűnnek, és mint látod a hely is biztonságos, szeretném, ha maradni tudnánk, de ehhez muszáj beilleszkedni. Ne félj, ők mind nagyon kedvesek, biztosan!
- Te nem jössz? -kérdeztem, mert csak rólam beszélt
- Én először a "főnökkel" beszélnék. -rajzolt idézőjeleket a levegőbe, az unszimpatikus emberre utalva. Igen, neveket még mindig nem tudunk, de nem baj.. Vonakodva felálltam és elindultam a számomra teljesen ismeretlen folyosón, a hangok felé. Mármint azok felé a hangok felé, amiket emberek adtak ki. Nem tudom milyen hang lehetett volna még, na mindegy..
Megálltam egy ajtóban ami egy udavarra vezetett. Sokan voltak kint, legalább 20-an. Leginkább idős férfik és nők. Félénken álltam meg az ajtóban és nem tudtam kimenjek-e. Gondolom ezt észrevették, ezért egy idős néni mosolyogva invitált ki. Én lassú léptekkel kimentem és leültem egy székre. Ilyen egyedül, mint most még soha nem éreztem magam.. Hiába voltak mellettem olyan sokan, mégis egyedül voltam. Csak hallgattam, ahogy beszélgetnek. Most először hallottam olyan beszélgetést, ami nem a bajról, vagy a rosszról szólt volna.. Ez arról, szólt, kinek milyen napja volt, Ki mit csinált, ki hogy aludt az este.. Ezek az emberek úgy élnek a falakon belül, mintha kint semmi baj nem lenne. És ez olyan megnyugtató, és jó érzés. Soha nem gondoltam, hogy vannak még ilyen helyek, ahol felszabadultan élhet az ember. Napok óta nem tudtam nyugodtan, aludni, hisz ki tud olyan hangok mellett, amiket rohadó halottak adnak ki? Hát, igen senki..
Mindenki felszabadult, vidám és nevet. Egy ilyen hely maga a paradicsom mostanában..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése